Gruppetto Országúti Kerékpáros Klub

Rendezvények / versenyek

Érd körbe 2010

Dátum: 2010.04.25.
Táv: 8/15/30/60 Km
Jelleg: Túra
Helyszín: Érd

ÉRD KÖRBE PROGRAMJA:

* 8-10 óráig gyülekező. Élő zene, jó hangulat, bringaszervíz, 
kerékpár kölcsönzés, 
( Ha véletlen anélkül jönnél. Korlátozott számú jármű áll rendelkezésre, 
ezért itt - teker.go@freemail.hu 
jelezzd előre ha igényelsz egyet. 
Ha pl. nincs még vagy már (pl.ellopták) a bringád, 
vagy messziről érkeznél és körülményes a szállítás. 
Tehát tényleg olyanoknak tartanánk fenn a bringákat, 
akik szintén gurulnának velünk a közös ügyért, 
csak a jelen körülményük nem segíti, hogy a sajátjukkal tekerjenek.) 
információ a jelenlegi kerékpáros helyzetről,
rajz és fényképkiállítás, stb.
* 10 órakor elindul az Érd Körbe felvonulás minden táv résztvevői egyszerre indulnak.
* 11 órakor visszaérkezik a családi kör (8km) eleje és ezzel megkezdődik az ügyességi-,
 illetve aszfaltrajzverseny a  gyerekeknek kézműves foglalkozások stb.
* 13 órakor visszaérkezik az Érdet megkerülő (30km)menet eleje. Bemutatók. 
Rajz pályázat eredményhirdetése, stb. 
* 14 órakor megköszönjük nektek, partnereinknek, támogatóinknak a segítséget.
						
Honlap
Beszámolók
Eredmények
Képtárak
Résztvevők:
7omi
B.Laci
Blue Mali & Piroskaa1

Tagoknak



Partnereink